Szia!

MKM Szél Felícia vagyok, de sokan csak úgy ismernek: „a Cili”.

Itt kéne jönnie mindenféle hasznos információnak, amit én szoktam sokszor másokat segítve megfogalmazni, de bevallom, saját magamba beletört a bicskám. Ezért elővettem azokat a kérdéseket, amiket kedves vállalkozótársaim tettek fel nekem még régebben – végre meg is válaszoltam őket.

Szikora Emese (Megoldásműhely) kérdése:

Ki vagy te valójában? Mi a te utad a munkádban?😍

Hogy ki is vagyok? Újságíró, PR-os, szövegíró, tanácsadó vagy mentor…? Egyik skatulyában sem tudom magam elhelyezni, de szerintem nincs is jelentősége. Illetve mindegyiknek van. Együtt.

Újságíróként például azt keresem, mi az, ami az olvasóknak érdekes és hogyan lehet jobban a figyelmüket felkelteni. Szövegíróként azt figyelem, mi az, ami a vevőknek vagy az ügyfeleknek az értékes, amiből érzik, hogy amit olvasnak, az nekik szól. Kommunikációs szakemberként azt nézem, mi az igazi üzenet és hogyan lehet eljuttatni a célcsoporthoz. Összességében pedig mindig azt, mi a hiteles és bizalomébresztő, és hogyan lehet ezt minél hatásosabban, de közben önazonosan, az imázshoz illeszkedően megmutatni. Szóval minden játszik egyszerre, sosem tudok a bőrömből kibújni.

Halász Dóri (ML Akadémia) kérdése:

Mit ad neked az írás? Miért írsz? Miért ezt csinálod? Miért nem pl. pék vagy? 😁 

Na, hát ez igen jó kérdés, mert igazából egyáltalán nem vagyok a szavak embere. Sokkal jobban szeretem, ha más viszi a szót, és én lehetek csak úgy szépen, csöndben.

Tizenéves koromban szokásom volt magamat kiírni, de ebben semmi tudatosság nem volt, csak leírtam, ami épp foglalkoztatott. Rengeteg ilyen gondolathalmazom volt sok füzetben elkönyvelve, de sajnos már elnyelte őket a sorozatos költözés.

Úgy „igazán” írni főiskolásként kezdtem, amikor ez feladat volt a kommunikáció szakon újságírás tárgyból. És hát ott benyelt ez az egész. Nem gondoltam soha, hogy különösebben jól írnék, de úgy éreztem, az írásban önmagam lehetek, még akkor is, ha számtalan szabálynak kell közben megfelelni.

És mivel az írás mindig örömöt adott, kihívást jelentett, sikereket értem el vele és mindig kaptam általa munkát, így „szervesültünk”, az írás és én, és ma már nem tudom elképzelni, hogy egyetlen napom is írás nélkül teljen el. Az, hogy írok, az identitásom részévé vált. Szerencsére mindig van mit tanulni, fejlődni ezen a téren.

És persze ki tudja, talán péknek sem lennék olyan rossz. Végülis egy időben sütögettem hajnalban a péksüteményeket a kisboltomban.

 

Nagy Jennifer (Leden) kérdése:

Hogy csinálod, hogy mások bőrébe bújsz és ennyire átszellemülsz? Ebben fejlesztetted magad vagy mindig is ilyen voltál?

Hú, hát ez elég komplex dolog, és természetesen nem is működik ugyanolyan sikerrel minden esetben. Sokkal könnyebb, ha hagyják, hogy közel menjek, amihez persze nagy bizalom szükséges. Ez csak részben tudatos folyamat és mindenkinél egyedi, hogyan tudok hozzá, felé, belé kapcsolatot találni.

Régóta tudom, hogy könnyen empatizálok másokkal, ennek a képességnek a gyökere visszanyúlik egészen gyermekkoromba. Tudatosan azonban csak az utóbbi pár évben fejlesztem magam ezen a téren, főleg miután megtapasztaltam és megértettem, hogy az empátiának is megvannak a maga árnyoldalai.

MKM Szél Felícia Cili

Szentesi Eszter (Bármitartó) kérdése

Bármiről tudsz írni?

Nem. Vagyis… igen, de van, amiről nagyon időigényes hitelesen írni (sok kutatást igényelne), és van, amiről meg egyszerűen nem szeretnék.

Szőcs Enikő (Enico treasures) kérdése

Mi az, amit és amiről soha nem fogsz írni?

Nem szeretek végletes döntéseket hozni, nem zárok ki témákat. Hiszen például nem vállalok „alkoholos” ügyfeleket, de az egyik legolvasottabb cikkem pont az alkoholról szólt.

Inkább azt mondanám, hogy nem dolgozom olyan ügyfeleknek, akikkel nem tudok azonosulni, ahol rossz érzéseim vannak a termékkel kapcsolatban, vagy ha etikai aggályaim vannak.

Decanter sócikk Felicia

Lupui Iza kérdése

Mi volt a legemlékezetesebb szöveg, amit írtál?

Sok remek munkám volt.

Amiken nagyon szerettem dolgozni, azok az írókkal készített interjúk a Líra Könyvklub magazinba, a Decanter magazinos írásaim, és a Kincs, ami van című kulturális imázskiadvány.

A mostaniak közül a komplex holnapszövegeket imádom a legjobban.

De amire leginkább büszke vagyok, az természetesen a könyvem. Egyszerűen még mindig hihetetlen, hogy írtam egy könyvet.

Baló Andrea (Léleknyomat) kérdése:

Milyen utat jártál be, mire elérkeztél a mostani hivatásodig?

 

Hú, hát elég hosszú és girbe-gurba utat. A szakmát még Debrecenben kommunikáció szakos főiskolásként a Hajdú-bihari Napló gyakornokaként kezdtem, ahol kaptam jócskán csicska feladatokat (pl. minden nap találni öt ember az utcán, aki hajlandó válaszolni névvel és fotóval „a nap kérdésére”), de évekig szerkeszthettem a Dzsem nevű ifjúsági rovatot is. Mellette nagy élvezet volt még filmkritikákat írni az Egyetemi Életbe is.

Még nem végeztem, mikor felvettek a Naplóhoz szerkesztőségi titkárnak. A főszerkesztő jobbkezeként olyan dolgokat tanulhattam meg a napilapkiadásról, ami messze túlnyúlt a szerkesztőség falain – mindez fokozódott, amikor az osztrák kiadóvezető mellé kerültem. Ez utóbbit viszont már egyáltalán nem élveztem, iszonyat feszültséggel és nulla magánélettel járt.

 

Így hát felmondtam, megszereztem a kereskedő-boltvezető végzettséget, és családi vállalkozásba kezdtem: nyitottam egy kis boltot egy panelház aljában. Hát nem volt egy sikertörténet, sőt… De hát bukni is tudni kell. Alig egy év múlva már egy munkaerőkölcsönző cégnél voltam HR-asszisztens – amihez amúgy nem értettem, de jól beszéltem németül, és ez számukra fontos volt.

 

De nem maradtam sokáig, mert állást – vagyis igazi újrakezdési lehetőséget – kaptam a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában. Így 2002-ben visszatértem a szülővárosomba és elkezdtem dolgozni a kulturális tárcánál sajtóreferensként – ahol szintén sokat kellett írni, de egészen másképp, mint az újságnál. Rengeteget kellett tanulnom, de ez volt szakmai pályafutásom egyik legszórakoztatóbb, legfelhőtlenebb időszaka.

Négy év múlva az Oktatási és Kulturális Minisztériumban már a teljes kulturális terület sajtózása hozzám tartozott – amire korábban négyen voltunk, azt egyedüli referensként kellett tovább vinnem. De annyira szerelemmunka volt, hogy nem okozott gondot a terhelés és a stressz, hiszen akkor még nem voltak gyerekeim, vitt a lendület, volt mindenre energiám – például egy újabb diploma szerzésére is, ezúttal politikai és üzleti kommunikációra szakosodva.

 

2010-ben beolvadt a kulturális terület az Emberi Erőforrások Minisztériumába, és nem tartottak többé igényt a munkámra. “Szerencsére” azonnal felvettek egy PR-ügynökséghez, ahol számomra sokkoló farkastörvények és szokások uralkodtak. Igen tanulságos hónapok voltak ezek életem legrosszabb, legmegalázóbb munkahelyén.

Közben várandós lettem, és ekkor vettek fel a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba, ahol nagyon megbecsülték a tudásomat. Itt főleg háttéranyagokat és beszédeket írtam, ami szintén nagyon sok tanulással járt. A szülési szabadság után még visszatértem ide dolgozni, de akkor már újfent más volt a közeg – csak az intézmény neve volt a régi, szinte minden kolléga és főnök új volt, új szokásokkal, elvárásokkal és követelményekkel. Bár a munkámat továbbra is nagyra értékelték, én már borzasztó sokat szenvedtem és stresszeltem. A második gyermekem születésekor már tudtam, hogy nem is fogok oda visszatérni. Teljesen kiégtem. Úgy éreztem, soha többé nem akarok sem kommunikációval, sem szövegírással foglalkozni.

 

A két gyermekem igen sok új dologra inspirált, így kezdtem 2016-ban egy lakástextiles vállalkozásba, amihez megint csak rengeteget kellett tanulnom főleg marketing terén, még a Dobbantó programba is bekerültem. Ez a vállalkozás másfél év izgalmas és kreatív próbálkozás után egy imádnivaló konkurens megjelenésével együtt totál csődöt mondott. Egyszerűen be kellett látnom, hogy webáruházat működtetni, nulláról sikerre vinni, marketingezni, mindent is csinálni képtelen vagyok két kisgyerek anyukájaként. És be kellett látnom azt is, hogy semmi mást nem is élveztem benne igazán, csak a tartalommarketinget – azaz az írást 🙂

Szóval ahogy a korábbi kitérők után, úgy most is visszatértem a kaptafámhoz: írok, de most már elsősorban vállalkozóknak. Azóta is azon vagyok minden szolgáltatásommal, hogy a hozzám fordulóknak segítsek jobban megmutatni magukat és az értékeiket.

Ami még érdekes lehet...

A nevem

Az MKM annyit tesz M. Kiss Milánné, de így túl hosszú lenne a nevem, ezért rövidítem. Pont elég az egészet akkor kiírni, amikor hivatalos ügyek miatt ez elkerülhetetlen… Például nagy móka egy hosszabb szerződés minden oldalát szignózni öt példányban 🙂 Amúgy makacsságból vettem fel így a férjem nevét, mert ezt a formát már senki sem használja. Mindenki azt hiszi, hogy valami idős néni vagyok ezzel a névvel. Muhaha 🙂

A költözések

Budapesten születtem, de gyerekkoromban igen sokat költözködtünk, 18 éves koromig 8 különböző településen laktam, az általános iskolát 4 egészen különböző helyen jártam ki – szóval sok érdekes tapasztalatot sikerült szereznem már egészen fiatalon.

Nem vagyok versengő alkat, vagy mégis...?

Középiskolásként több országos színjátszófesztiválon vettem részt, persze ez irodalmi-drámai tagozatosként természetes volt. A történelem versenyek viszont már nem, de azokat is imádtam.

Főiskolásként harmadik lettem a Benedek Elek országos mesemondó versenyen.

Aztán később írott kategóriában nyertem a Német Nagykövetség feltörekvő újságíróknak meghirdetett versenyén (nyilván nem indultak tömegek 🙂 ), és ennek köszönhetően egy hónapot tölthettem a Frankfurter Allgemeine Zeitung központi szerkesztőségében.

A tanítás

Első diplomám szerint taníthatnék gyerekeket, de a kommunikációs terület sokkal közelebb állt hozzám. Jóval később mégis a katedrára kerültem: a Budapesti Médiaintézetben tanítottam óraadóként másfél évig kommunikációelméletet és szervezeti kommunikációt – remek kihívás volt. 

Nem tudok írni

Mindig is rondán írtam és betűtévesztő voltam. Most a gyerekeim kapcsán lett gyanús, hogy talán diszlexiás voltam/vagyok. Rossz sorrendben írom a betűket sokszor még gépen is, kézzel mindig. És több hangzópárt (k-g, p-b, v-f) mai napig cserélek. 

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com