Jó kis címet találtam ki, mi? Annyi mindenen tépelődtem ma, és erre a kérdésre futotta végül. Szerencsére erre nagyjából tudom a választ, úgyhogy csak sikerült leülnöm írni, hogy végre történjen valami, aminek valami haszna is van.
A mai ugyanis ritka számomra: egy nap, amikor órákon át egyedül lehetek, és a kutya sem zavar (jó, ő itt van, de tényleg nem zavar). Ilyenkor ha nincs SOS határidős munkám, általában teljes kreatív káoszba fulladok. Persze a cél soha nem ez, hanem valami olyasmivel haladni, amihez csend kell és nyugalom. De jó vállalkozóként és impróként nálam mindig 1001 ilyen dolog van betárazva.
Annyi mindent kell csinálni, tele van teendőkkel a listahócipőm. Langinget írni. Kommunikálni végre a LinkedInen. Új Insta-posztok kellenének. Az előfizetői csoportba is kéne anyag. A Fb-on már megint csendben vagyok, oda is jó lenne valamit kirakni. Meghirdetni a következő Kibeszélőt az imPRO-csoportban. Felkérni az előolvasókat. Mindegyik szórakoztató, izgalmas feladat, rengeteg ötletem van hozzájuk. És persze van pár nem sürgős, de határidős munka is, ami sajnos egyik sem túl élvezetes kihívás, inkább a tudjukmárle kategória.
Mit csinál egy normális ember ilyenkor?
Fogja, kezdi szépen azzal, amelyik fontosabb és sürgősebb. Ha maradt idő, akkor jöhet a következő, szépen értékteremtési, hasznossági, logikai sorrendben, végül minden szépen elkészül terv és menetrend szerint.
De hát az imprók nem így működnek.
Az imprók imádnak nagyon sokat szoktak halogatni. Hogy miért? Főleg azért, mert félnek, hogy nem sikerül jól, amit csinálnak – így eleve nehezebben is kezdenek bele. Aztán mindig találnak még valamit, amin piszmogni kell, mert nem érzik teljesnek a cuccot – tehát halogatják a leadást is. Ráadásul sokszor úgy érzik, csak akkor lesz tuti a dolog, ha ők csinálják. Így minden jó sokáig tart, minden halmozódik…
A határidő egy imprónak maga a rémálom. A pillanat, amikor lehull a lepel, és kiderül, mennyire alkalmatlan arra, amit csinál. Ott már nincs hatása semmire, jön a vég, az elkerülhetetlen lebukás. Szóval az imprók többsége szinte bármire képes, hogy a határidőt ne vegye figyelembe és önvédelemből halogatni kezd, hogy elkerülje a csúfos elhasalást.
De nézzük meg konkrétan, hogy is néz ki ez. Így halogatok én:
A több időt és szellemi tevékenységet igénylő „nemszeretem” feladatoknál a legnehezebb a helyzet. Mert impróként ugyebár ezeket is nagyon jól kell megcsinálni, de mivel utálom, ezért sokkal nehezebb rávenni a munkára az agyamat. Így az egyik „alapszabály” (muhaha), hogy azt a munkát, amitől viszolygok, a legutolsó pillanatban csinálom meg. Ennek a tudatos halogatásnak egyetlen „értelmes” oka van: hogy minél kevesebb időt töltsek el vele és minél kevesebb szenvedést okozzon. Az időnyomás sokat számít, és sokkal hatékonyabb vagyok akkor, ha már nincs menekvés, mert mindenképp el kell végezni a munkát, nincs már több puffer a halogatásra. Így Ernő, az imposztorom is kisebb eséllyel szó bele. Elismerem, hogy ez nem túl menő stratégia, de nálam bevált. Szóval ha egy ilyen uncsi, de kötelező feladat még nem deadline-os, hiába a logika és az észérvek, akkor sem fog becsúszni egy ilyen álom munkanapra.
Az izgalmas, ám konkrét határidő nélküli feladatoknál viszont jön az „Úristen, hogy fogom megcsinálni a saját elvásárásaim szerint” lemez. Hogy is néz ki ez egy ilyen „ráérős” napon? Íme:
Na, ma végre ráérek valamit alkotni!! Melyiket is csináljam meg…? Hm, hm… Háááát, ez jó lenne, de túl nagy falat, jó, ezen még gondolkodni kell sokat, de még van idő, pár dolognak amúgy utána is akartam nézni a témában. (Tikk-takk.) Na, basszus, annyit gondolkodtam és kutattam, hogy elment az idő, már nem fogom tudni befejezni. Mindegy, legalább haladtam vele. De akkor valami kisebbet csináljunk meg. Jó, de melyiket? Annyi jó téma van… BÁRMELYIKről tudok írni… Mind olyan érdekes, és annnnnnnyit tudnék mesélni… Mühühü!! Melyik legyen, melyik legyen…? Oké, lássuk, melyikhez van kép? Afene, hová lettek a jó képek? Rendet kéne csinálni végre a mappák között. Nem igaz, hogy még erre sem vagyok képes, pedig már hányszor elhatároztam… Jó, mondjuk legyen ez a kép, ez jó lesz ehhez a témához…
Te jó ég, már ennyi az idő??? Hogy fogok bármit is befejezni, mindjárt menni kell a gyerekekért. Jó, akkor nem írom meg az egészet, és nem a blogba posztolom, hanem csak FB-ra. Megint ez az idegesítő kapkodás. Na, ez az anyag is jó nagy semmi lesz. Egy egész napom volt rá, és nem bírtam rendesen megcsinálni. Nyugi, nyugi, még van idő átnézni, meg még egyszer átnézni… Nnna, jó, nem egy nagy kaland, de végül egész pofás lett. Közzéteszem. AAAAAAAAAAAAAaa, basszus, kimaradt belőle egy „nem”, így tök értelmetlen… Hogy nem vettem észre???? Háromszor néztem át. Módosítom. Megőrülök, hogy mindig ez van. Tessék, nem is lájkolja senki. MERT. EGY. SZAR. Mindenki látja. Jó, na csak kapott egy szánalomszivecskét, hú, de megérte ez az egész. Nem is értem, mit próbálkozom itt. Ma sem jött ki semmi értelmes belőlem, pedig ez végre egy olyan nap volt, amikor BÁRMIT csinálhattam volna. És ennyit bírtam összehozni. Annnnnnyira gáz.
Mi a megoldás?
Ha szépen, gondosan tervezem a feladatokat, ahogy a Timentortól tanultam, mindennek van határideje, és nincs egy egész napom tipródni rajtuk, akkor egészen más a helyzet. Csinálok mindent, mint valami feladatterminátor, és minden szépen elkészül. Persze aggódás akkor is van, hogy elég jó lett-e, de jóval kevesebb idő jut rá. Sajnos ez általában csak az ügyfeles munkák esetén valósul meg, a saját vállalkozásom teendőinél nem tudok ilyen kemény lenni. Ez az egyik hátránya annak, ha az imprós ember a saját maga főnöke – az ügyfélért kilógatja a belét, a saját dolgaira meg nem bír már odafigyelni. (Ernő persze most is itt nyomja, hogy miért nem? Akkor minek vállakozik egyáltalán?)
De ez még hagyján. Mert amit nem tervezek, na, ott garantáltan jön az imposztorosokra oly nagyon jellemző halogatás, ami jóval több feszültséggel jár. Sok halogatás, sok belső feszkó, sok tűzoltás – és persze remek lehetőség, hogy Ernő piszkáljon a végtelenségig. De béna vagy, na még ezt sem bírtad összehozni, ó, anyám, EZ MEG MI???
Mivel utálom az adminisztrációt és nekem a határidők tervezése ebbe a körbe tartozik, ezért a Timentor segítségével olyan megoldásokat kellett keresni nekem, amivel eredményesen tudom meghekkelni magam. Ez abból áll, hogy külső kontrollt veszek igénybe, hogy az ilyen „csak rajtam múlik” dolgokhoz is rendelődjön egy valódi deadline, amit nem tudok – vagy legalábbis nehezebb – tologatni. Ilyen külső kontroll lehet:
- egy ostorcsapkodó konkrét személy (mentor, projektvezető pl.);
- egy program, ami aktívan baszkurál, hogy csináld már, amit kell;
- a nyilvánosság: pl. megosztom, hogy mi a határidő, és akkor nincs mit tenni, tartanom kell magam hozzá;
- a csoportnyomás: „testen kívüli” lesz az érdekkör, tehát nemcsak nekem fontos, hogy meglegyen, amit kitaláltam, hanem másoknak is.
Ezek mind nagyon beváltak nálam (még a program is, mert az általa küldött üzenet az agyamnak csaknem ugyanolyan értékű, mintha embertől jönne). A külső kontrollos határidők hatékonyan segítenek abban, hogy eggyel kevesebb alkalma legyen Ernőnek belém rúgni, ha ugyanis valami nem készül el időre, akkor eredménytől függetlenül azonnal aktiválja magát. Hát kinek hiányzik ez?
Ti amúgy hogyan próbáltok úrrá lenni a halogatáson?
Fotó: Nerpel Nikoletta
Ha neked is kell segítség, a Timentort itt találod.