Brandes vállalkozók nyomában – 1. rész

Kíváncsian indultam el a Ma-Mi Műhelybe, hogy megnézzem, hogyan tart ott Önismereti tréninget édesanyáknak Mógor Krisztina – vagy ahogy a többség ismeri: Dayfly Kriszti

Az otthonos baba-mama térben mosolygós szervezők fogadnak és persze Kriszti, aki még a szokásosnál is ragyogóbb. Lassacskán érkeznek az anyukák is, többségük a gyermekével. Ahogy egyre többen leszünk, szinte zsigeri erővel törnek rám a saját kisgyerekes anyukalétem emlékei. Mielőtt azonban elmerülnék a saját világomban, Kriszti megkezdi a tréninget.

– Ez itt a szabad akarat helye – jelenti ki határozottan, megadva ezzel azonnal azt a megengedést és elfogadást, amit mi, anyukák sokszor igencsak sajnálunk önmagunktól és olykor egymástól is.

Kriszti röviden elmondja, nagyjából hogyan néz ki egy-egy együttlét itt, de rögtön hangsúlyozza, hogy nincs két egyforma alkalom. Ő tervez mindig, de hogy mi fog történni valójában, az mindig az adott helyen, az adott társaság döntésein, pillanatnyi állapotán, lehetőségein múlik.

Magáról is mesél, a saját anyai útjáról. Megtudjuk, hogy ő négy évig volt otthon a gyerekeivel, és hogy ez idő alatt sokat aggódott, szorongott, mert nem volt igazán kivel megbeszélnie a gondjait, kérdéseit. Úgy érezte, hogy mindaz, ami a szülőktől, a könyvekből, a médiából árad felé, teljesen más, mint amit ő a valóságban megél. Nem akart folyton magában kattogni, elindított hát egy mini csoportot a Facebookon, hogy ne érezze annyira egyedül magát ebben a sajátos helyzetben. Ez sokat segített neki, és lényegében ez vezette el élete egyik legjobb döntéséhez, amikor puszta érdeklődésből beiratkozott egy coach-képzésre. Attól kezdve minden megváltozott. Csakhamar világos lett számára, hogy úgy válhat igazán jó anyává, ha jól is érzi magát.

Rövid összefoglalóját figyelmesen hallgatja a közönsége, és egy-egy résznél többen hevesen bólogatnak, ahogy magukra ismernek a történetben.

Ezt követően kezdődnek is a feladatok, amelyeket Kriszti trükkösen úgy állított össze, hogy az ember saját magán dolgozzon, de közben egy másik emberre figyeljen. Eleinte van bennem némi kétely, hogyan lehet valaki másra ilyen intenzíven koncentrálni, miközben az ember a saját gyermekével is foglalkozik, de ez láthatóan semmi gondot nem okoz az anyukáknak. Páros gyakorlatok, kibeszélések, véleménycserék, tapasztalatmegosztások váltják egymást dinamikusan. Pörög az önismeret-kerék, előkerülnek a coachingban használt gondolatébresztő kártyák, aktív asszociációra késztetnek a sztorikockák.

A hangulat laza, mégis meghitt. Ámulatba ejt, hogy ebben a kedvesen zajos, kicsit kiszámíthatatlan közegben Kriszti milyen derűsen és higgadtan irányítja a közös és az egyéni gondolkodást. A hangja határozott, mégis lassú és békés. Árad belőle a harmónia. Kikacsintós történeteivel még közelebb hozza magához a társaságot.

A gyerekek közben jönnek-mennek, Kriszti időnként „babaőrként” is beveti magát, ha éppen ez szükséges ahhoz, hogy egy édesanya el tudjon mélyülni az adott feladatban. Ahogy az idő múlik, a babák érezhetően fáradnak, nyűgösebbé válnak, de Kriszti nem zavartatja magát emiatt, így az anyukák sem teszik. És láss csodát, a nyugtalan babák is hamar elcsitulnak.

Az édesanyák viszont egyre jobban meg- és kinyílnak egymás előtt. Szabadabban beszélnek a félelmeikről, és egyre jobban betölti a teret a „nem kell tökéletesnek lenni”-érzése.

Ahogy a tréning a végéhez közeledik, egyre csak arra gondolok, milyen szerencsések ezek az édesanyák, és hogy bárcsak én is járhattam volna annak idején egy ilyen felszabadító, gondolatébresztő, változásra bátorító közösségbe. Bárcsak nekem is lett volna lehetőségem – ha hetente csak egy-egy órára is – az édesanya-lelkesítő segítségére támaszkodni. Hogy átélhessem és tudatosítsam, amit itt ezek az anyukák: most, ebben a pillanatban a lehető legjobban teszem a dolgom.

Nyitókép: Trosztel Adrienn, BabaKukk Születésfotó