Már karrierje kezdete sem tekinthető átlagosnak, hiszen előbb versenyszerűen sportolt, s aztán vált operaénekesnővé. Azóta már ő a világ egyik legkeresettebb Éj királynője és egyben hazánk egyik legkelendőbb kulturális „exportcikke”. De ő itt nem állt meg. Mindig volt mersze valami merőben újra vállalkozni. „Másképp” című albumával most is ezt teszi. Miklósa Erikával a személyiség varázsáról, a összmunka tökéletességéről és a változtatás szükségességéről beszélgettünk.

 

– Karriered során számtalanszor bizonyítottad, hogy nem vagy félős. Mégis igen sokáig vártál, hogy egy ennyire személyes anyaggal mutatkozz be a közönség előtt. Miért éppen most jött el ennek az ideje?

– Kellett hozzá a 21 év tapasztalata, vagyis mindaz, amit az évek alatt az utazások, találkozások és egyéb élmények során begyűjtöttem. Kellett hozzá bizonyos érettség is. Szükség volt arra is, hogy megismerjek olyan zenészeket, akikkel együtt dolgozhatok egy ilyen anyagon. Persze kellett bátorság is, de az tényleg sosem hiányzott belőlem.

– Ez az album a legbelsőbb világodat mutatja meg. Milyen ez a világ?

– Összetett: merész, szexi, buja, és mindenekelőtt sokszínű. Ez az anyag valóban teljesen rólam szól, ehhez kellett megtalálni a megfelelő partnereket. Olyan zenészekre gondolok itt, akikkel tökéletesen össze tudok hangolódni, akik képesek prezentálni az érzéseimet, átadni az üzenetemet. Az anyag nagyon színes, sok zeneszerző és még több zenész játszott szerepet a létrejöttében – de lényegében mégiscsak az én személyiségemet tükrözi, az én szerelmeim, szenvedélyeim mutatkoznak meg benne.

– Az biztos, hogy mindig tudtál meglepetéseket szerezni. A hozzád közelállók hogyan fogadták ezt az albumot?

– Fogalmuk sem volt róla, mi lesz ez. Mikor hallották, hogy latin és jazz, akkor arra számítottak, hogy ezen is áthangszerelt művek lesznek. Ebben az esetben azonban többről van szó: átiratokról. Ez teljesen más, és a stílus, ahogy mindezt előadom, ezt még hangsúlyosabbá teszi. Szerencsére olyan művészekkel dolgozhattam együtt ezen a lemezen, mint Fekete-Kovács Kornél vagy Kerek István, akik tökéletesen értették, mire gondolok. Ezeket az átiratokat ők igazították az egyéniségemhez.

– Ez nem lehetett egyszerű. Hogyan zajlott ez a folyamat?

– Teljes mértékben közös munka volt. Annyira rám hangolódott mind a két szerző, hogy alig kellett változtatni az elképzeléseken. Ez egyébként már-már ijesztő volt. Nem véletlen, hogy volt bennünk némi izgalom, hogyan fogadja majd mindezt a közönség. Utólag már nagyon sajnálom, hogy ez egy stúdiófelvétel, és nem koncerten készült. Ott ugyanis mindenkit bevonok, mindenkivel kommunikálok, a zenészekkel, a közönséggel egyaránt. Ez javarészt spontán zajlik, és mindig a koncert előtti impulzusok határozzák meg. Épp ezért minden egyes koncert hatalmas és egyedi élmény számomra.

– Az album anyaga úgy másfél év alatt állt össze. Mi igényelte a legtöbb módosítást, finomítást, odafigyelést?

– Először egy-két számot írtunk át, és kockáztattunk: egy latin együttessel zártkörű koncerteken bemutattuk, hogy lássuk, mit szólnak hozzá a hallgatók. Az ott tapasztaltak alapján alakítottunk, ahol szükségesnek láttuk. Időközben aztán úgy döntöttem, hogy jazz is legyen a lemezen. Szerencsére ekkor már ismertem Kornélékat, akikkel Sanghajban együtt léptünk fel hatalmas sikerrel. Az volt a legnehezebb, hogy kivárjam azt a pillanatot, amikor Kornél teljes mértékben rám tudott koncentrálni és megjött az ihlete. Jó néhány hónapig kellett rá várnom türelemmel, onnantól kezdve viszont nem volt vele megállás.

Egyébként az egész album igazi csapatmunka eredménye. Hiszek abban, hogy ha tehetséges emberek egyenrangúként, szabadon dolgozhatnak együtt, akkor közösen szárnyalhatnak. Így megvan esélye annak, hogy valami – csaknem – tökéletes jöhessen létre.

– Amikor új terepen próbálod ki magad, az egyben új közönséget is jelent. Igaz ez erre az albumra is. Mennyire tudatos nálad az a folyamat, amelynek eredményeként egyre szélesebb közönségréteg számára válsz elérhetővé?

– A lényeg az, hogy az emberek nem kifejezetten egy műfajhoz, hanem sokkal inkább egy emberhez ragaszkodnak. Ha az adott művészt szeretik, akkor elfogadnak tőle szokatlan dolgokat is: az operaközönségem a kalandozásaim miatt nem pártol el tőlem.

Számomra misszió az, hogy minél több embert érintsek meg. Szerencsére hídként tudom összekötni a műfajokat, ezáltal sok emberhez jutok el. És ezt nem annak köszönhetem, hogy operaénekes vagyok, hanem annak, hogy Miklósa Erika vagyok. A Másképp-nek is ez a lényege: saját magamat adom benne. És ha valakinek pont ebben a verzióban tetszik meg a Traviata, akkor az nekem már öröm. A zene világában a műfajok találkozása és keveredése egyre gyakoribbá válik a jövőben, ami szerintem kifejezetten jó.

– Ezek szerint erre a műfaji sokrétűségre hosszú távon is törekedni kívánsz, és nem csak egyszeri alkalmakról van szó.

– Nem szabad betokosodni, mert akkor az ember nem tud új színeket hozni. Sajnálom azokat, akik nem mernek valami új felé nyitni. Nekem minden ilyen új terep csak jót hozott az életembe: új kihívásokat, új kapcsolatokat, új lehetőségeket. Remek tapasztalatokat szereztem, és rengeteget tanultam.

– Ezeken a koncerteken nem csak a dalok szokatlanok, te magad is tényleg nagyon másképp jelensz meg. Az öltözéked, az előadásmódod, a mozgásod finom erotikát hordoz magában. A sokak által az Éj királynőjeként ismert operaénekesnő most egy szexi dívaként jelenik meg. Ezzel kapcsolatban milyen élményeid vannak? Miként hat rád az, hogy végre nem kell szerepet játszanod, és megmutathatod ezt a rendkívül nőies oldaladat?

– Ezeken a koncerteken rengeteg szimbolikus lepel hullik le rólam attól, hogy megismerhetővé válik a személyiségem. Mindaz, amit a kommunikációmmal, a mozgásommal, a viselkedésemmel közvetítek, az megszűnteti a köztem és a közönség között levő gátakat. Olyan, mintha hirtelen megszűnne a zenekari árok a közönség és a színpadon álló operaénekes között. Ez nagyon fontos nekem. A visszajelzések nagyon pozitívak, hiszen a közönség is ugyanezt éli át. Olyan közel kerülnek a színpadhoz, hogy kicsit ők is a zenekar részévé válnak. Néha szabályosan azt érzem, hogy alig bírják megállni, hogy felálljanak és elkezdjenek táncolni.

– Rendkívül elfoglalt vagy. Koncertezel az albumoddal, de közben már próbálod az Operában az Arabellát. És ez csak a jéghegy csúcsa… Hogy bírod mindezt?

Mindez szervezés és időbeosztás kérdése. Gyakorta mondom, hogy egy operaénekesnek hasonlóan fegyelmezett életmódra van szüksége, mint egy válogatott sportolónak. Nekünk is hosszú távú felkészülésekre van szükségünk, hosszú távra kell terveznünk. Én nagyjából egy-két évre előre tudom, mi vár rám, mit bírok, és aszerint osztom be az időmet. Az sem jó, ha kevés a tennivalóm, szeretek egyszerre több vasat tartani a tűzben.

– Mindehhez remek formában is vagy. Nem csoda, hiszen rendszeresen futsz, sőt alakformáló asszonytornát is tartasz.

– Igen, a bakonyi kis faluban, ahol élek, már tíz éve hetente kétszer. Minden másnap pedig futok. Muszáj, mert készülök a maratonra.

 – Húha… Melyikre?

– A New York-i maratonra. Persze ez mindenhol nehéz, de ott 45 ezren futnak együtt. Úgyhogy talán nem is a futás lesz a legnagyobb kihívás, hanem a tömegiszonyom leküzdése.

 – Még annyit árulj el, mivel készülsz a jövőben meglepni a közönséget? Mik a legközelebbi megvalósításra váló terveid, álmaid?

Egy nagyon érdekes folyamat elején vagyok. André Previn egyik zongorára, nagybőgőre és szoprán szólóra írt dalciklusát kezdjük próbálni hamarosan. Ez a kortárs amerikai zeneszerző nagyon közel áll hozzám, mert műveiben különleges módon vegyíti a klasszikus zenét és a jazzt. Ennek az igen ritkán előadott műnek várhatóan New Yorkban lesz a koncertsorozata.

Sok színházi szerep is vár rám, 2013-ban pedig itt a Verdi-év. Akkor mutatkozom be például Violettaként. De nagyon szeretném, ha az évforduló alatt elénekelhetném a Haramiák című operájának főszerepét is.

A közönséggel egyébként a közeljövőben egy igen különleges eseményen is találkozhatunk. Áprilisban nyílik ugyanis a Rózsavölgyi Szalon, amely részben kávéházként, részben kulturális helyszínként működik a belváros szívében. A nyitóhét egyik eseményén, április 18-án Darvasi László íróval szerepelek majd együtt a Pár-Beszéd sorozat keretén belül, amelyen minden alkalommal zenészek, énekesek és írók rendhagyó találkozásaiból születik egy különleges este. Úgy vélem, ez egy igen izgalmas élmény lesz mindannyiunk számára.

Addig pedig természetesen szeretnék a Másképp anyagával folyamatosan koncertezni, hogy minél többet megmutathassak, átadhassak a közönségnek abból, ami én vagyok. Nagyon élvezem, hogy ott mindig magamat adhatom, és nem vagyok semmilyen szerepbe bezárva.

 

Szerző: Szél Felícia 

 

Az interjú a Lira Könyvklub Magazinban jelent meg 2012. februárjában.